A suliból tartottam haza felé... a komornyikom, Kaname-sama kíséretében... Lehet, hogy furcsa, hogy egy komornyikkal sétálgatok, de az igazat megvallva egy híres vállalat örököse vagyok... Nemzetközi piacon az első helyen állunk. Japán 1/3 része az apám vállalatának kezében van. És hamarosan az enyémben lesz... Amint befejeztem az iskolát és elmentem egy külföldi egyetemre, én kerülök az igazgatói székbe. Ugyan semmi kedvem hozzá, és még csak nem is érdekel engem a z üzleti politika, én vagyok az apám egyedüli gyermeke... édesanyám már évekkel ezelőtt meghalt, apám pedig a munkájába menekült... Évente csak a banketteken látom őt... otthon sohasem... A bátyám évekkel ezelőtt kiment külföldre tanulni, azóta nem is láttam... de nem is óla.... A házunkban rengeteg cselédél... ők viselik gondomat... azonban van valaki, aki mindig mellettem van és támogat. A komornyikom, Kaname-sama... Neki köszönhetem, hogy az vagyok, aki... Gondolataimban elmerülve észre se vettem, hogy már a parknál járunk... Ebben a parkban volt egy hatalmas sakura fa is... az volt a kedvencem.. Mindig oda mentem, ha gondolkodni akartam... vagy ha valami bántott... Egy kicsit előre siettem, viszont nem az a látvány fogadott, amire számítottam... Egy fiú feküdt a fa alatt... Fekete hajù, fejèn sapka.... Közelebb mentem hozzá... óvatosan mellé osontam és leguggoltam mellé....
- Hahó.. ébren vagy? - kérdeztem, de nem érkezett válasz...
Homlokára tettem a kezem... Ez nem jó... Gyorsan szóltam Kaname-sama-nak.
- Kaname-sama! Kérlek hívd gyorsan a sofőrt. Ennek a fiúnak láza van.
- Igenis, Akiko-sama - vette elő telefonját a zsebéből.
A fiú mellett maradtam, fejét az ölembe fektettem... Pár perc múlva meg is érkezett a sofőr és Kaname-sama-val együtt berakták a kocsiba. Amikor hazaértünk a családi orvosok vártak minket. Felvittük az egyik beteg szobába, majd az orvosokra bíztam őt.
- Csak szimplán megfázott a fiú, nem kell miatta aggódni. Egy kis pihenés, és minden rendben lesz - nyugtatott az egyik orvos.
- Rendben van, köszönöm a segítségüket - hajoltam meg az orvosok előtt.
Az orvosok mind visszamentek a családi kórházba, én pedig bementem az idegen fiúhoz. Eddigi pirospozsgás arca kezdett kissé kifakulni. Megérintettem homlokát.. még mindig elég forró volt. Az ágy melletti kis szekrényen lévő tálban hideg víz, szélén egy törülköző volt. Bevizeztem, majd homlokára tettem.
- Akiko-sama, kérem a fiatal embert bízza csak rám. Én majd gondoskodom róla. Önnek vannak fontosabb feladatai - lépett be Kaname-sama.
- Ugyan mi fontosabb egy beteg ember ápolásánál. Egyébként is én találtam rá és hoztam őt ide. Az én kötelességem vigyázni rá.
-Ahogy kívánja. Hozhatok önnek valamit?
- Egy pohár vizet. Köszönöm - mosolyogtam rá.
Ő meghajolt, majd kiment... A fiúra néztem... Barátságos arca volt... Az a jófiú fajta... De mégis mit kereshetett a sakura alatt?
