Egy újabb baleset ~

Elszállásoltuk őt az egyik vendégszobában, majd lementünk vacsorázni. Mivel apám üzleti úton volt, a cselédeket magával vitte. Egyedül csak Kaname volt itt a személyzetből. Ő remek szakács volt... és ezt be is bizonyította. Vacsora után mindenki visszatért a szobájába. Én előbb még írtam néhány sort a naplómba, aztán én is lefeküdtem aludni. A kis-szekrényemen lévő zenedoboz halk, nyugtató dallamára aludtam el. Reggel egy halvány fénysugár és madarak csivitelése ébresztett. Kinyitottam a szemem és megpillantottam Kaname-t. Éppen a sötétítőt húzta ki az egyik hatalmas ablakon.
 - Jó reggelt, Kaname - köszöntem.
 - Jó reggelt. Elnézést, talán felébresztettem?
 - Nem, semmi gond.
 - Akarja, hogy előkészítsem a fürdőt? - lépett az ágyamhoz és felsegítette a hálóköntösöm.
 - Igen, kérlek.
Felvettem a köntöst, majd kimentem a fürdőbe. Megmostam az arcom, majd mire végeztem a fürdő készen is volt... Kellemes rózsaillat töltötte be a levegőt. Kaname előtűnt, majd mutatta, hogy a fürdő csak rám vár. Elvette a köntösöm, majd kibújtam a hálóingből is. A hajamat felkontyoltam és beszálltam a kádba. A víz pont megfelelő hőmérsékletű volt, mint mindig. Miközben én éppen fürdőt vettem, Kaname lement, hogy elkészítse a reggelit. Egyszer csak hallom, hogy kinyílik az ajtó.
 - Kérlek, hozd ide a törülközőt - szólok ki.
Semmi válasz. Kiszállok kádból, azonban nem Kaname állt ott kezében a törülközővel, hanem Kain... Annyira megijedtem, hogy sikítani kezdtem és hátrálni... Ő segíteni akart nehogy elessek, ennek eredménye képen pedig mind a ketten a kádban kötöttünk ki... Dübörgő, futó léptek hangzottak fel, majd az ajtó nagy lendülettel kivágódott... Kaname állt ott feldúltan... Szemében düh... Közelebb lépett, kirángatta Kain-t a kádból, majd felkapott egy törülközőt, bemászott mellém a vízbe... körém csavarta a törülközőt, majd felemelt és elindult velem kifelé a fürdőből... Bevitt az apám fürdőjébe, és lerakott az ottani szauna padjára, majd letérdelt elém....
 - Egy újabb balesete? - kérdezte egy sóhaj közepette...

Az új név ~

Mégis miről beszélnek azok ketten? Mégis miben ellenfelek őt? És kit akarnak megszerezni? Halkan benyitottam, de észrevettek. Rögtön mind a ketten felém fordultak. Néma csend ereszkedett rájuk.
 - Mi történt? Ennyire szörnyen nézek ki? - kérdeztem nevetve.
 - Ugyan, dehogy - pattant fel Rihito és rám mosolygott.
 - Akkor mégis mi ez a néma csend? Talán azt kéne feltételeznem, hogy rólam folyt a társalgás?
Ismét csend... Az-az nem lehet... Tehát tényleg rólam beszéltek volna? Az nem lehet... Rihito nem szerethet engem... Még semmi jelét se mutatta..
 - Nem... csak fiú dolgokról - szólalt meg a fiú.
 - Értem... Igaz is.. . találnunk kéne neked egy nevet.... Mégse hívhatunk úgy, hogy Te...
 - Igazad van... akkor válasz nekem egy nevet - vigyorgott rám.
 - Biztos? Nem akarsz te választani? - léptem hozzá közelebb.
 - Bármit választatsz, jó lesz . vigyorgott tovább.
 - Hát legyen... hmm.. - és elgondolkodtam.
Végig pörgettem azokat a neveket amiket ismerek... Valahogy egyik név se igazán illett rá...aztán egyszer csak beugrott.
 - Kain - csettintettem egyet.
Mind a ketten kérdőn fordultak felém.. Úgy néztek rám, mintha egy őrültet vizsgálgatnának.
 - Nem tetszik? - kérdeztem.
 - Nem... Vagyis De, tetszik. Csak megleptél...
 - Miért?
 - Nekem is ez a név jutott eszembe - nevetett.
Na szépen vagyunk... Egy rugóra jár az agyunk.  Valamiért úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy el akart menekülni az apámtól, mi jóban leszünk... Van valami benne... a szemében... valami, ami már akkor boldoggá tesz, ha ránézek... és hevesebben kezd veri a szívem... Gyorsan elfordítottam a tekintetem... Szemem találkozott Kaname szemével... Benne meleg tűz égett... Arcomra pír szökött... Valami itt nincs rendjén.. Mégis miért zakatol ennyire a szívem mellettük??

Nem minden az, aminek látszik ~

Az ajtó kinyílt és Kaname lépett be rajta… Minden bizonnyal félreértette a szeme elé táruló jelenetet, mivel hallottam, hogy a gyógyszeres doboz és a pohár víz a földön landol. Hatalmas csörömpölés rázta meg az eddig néma házat. A hangok ereje sokszorosára növekedett a márványpadlón. Az üveg szilánkjai és tartalma szerte szétszóródott a szobában. Haragos, dübörgő léptek közeledtek felénk. Kaname-ban féktelen harag munkálkodott. Megállt, majd egy erőteljes mozdulattal lerántotta rólam a fiút és a szoba másik felébe hajította. Elképesztő milyen ereje van… Leguggolt mellém és felém nyújtotta a kezét.
 - Akiko-sama jól érzi magát? Nem esett baja? – kérdezte ijedt hangon, szemében őszinte aggodalommal.
Elfogadtam kezét, ő egyetlen könnyed mozdulattal talpra állított. Mintha csak egy tollpihe lennék, úgy segítette fel. Idő közben a fiú is feltápászkodott. Egyenesen nekünk szegezte a tekintetét.
- Ne aggódj, nem történt semmi baj. Mindössze annyi történt, hogy ez a fiú nincs teljesen öntudatában a láz miatt Távozni akart, én pedig próbáltam megállítani. Mint kiderült, ő van erőfölényben – kuncogtam halkan.
- Sajnálom, de még így sem értem, mégis hogyan kerültek ebbe az eléggé félre érthető pozitúrába – nézett a fiúra és szemei szikrákat szórtak.
- Ez igazán egyszerű. Miközben ő próbált kiugrani az ágyból, én próbált őt visszafektetni. Ő egy lendülettel megpróbált elugrani mellettem, de maikor én elvesztettem az egyensúlyom, megpróbált elkapni… azonban nem járt sikerrel, így mind a ketten a földre kerültünk. Mielőtt még felocsúdhattunk volna, az ajtó kinyílt.
- Értem. Akkor azt hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel a fiatalúr felé – fordult a fiú felé.
Ő valamelyest dühösen, de részben bocsánatkérő tekintettel figyelt minket. Ha belegondol, bizonyára Ő is ugyan azokat a következtetések vonta volna le a helyzetből, mint Kaname. Kezet ráztak, majd beszélgetni kezdtek. Én csendben kimentem a szobából a fürdőbe, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam. Amint beértem, magamra zártam az ajtót. Egy kicsit egyedül kellett lennem… Emiatt a fiú miatt teljesen összezavarodtam… Miközben ajkaink csak pár milliméterre voltak egymástól és a másik leheletét bőrünkön éreztük, valamit láttam megcsillanni a fiú szemében. Annyira hevesen vert a szívem, attól féltem kiugrik a helyéről... De amikor Kaname hirtelen benyitott, úgy éreztem megbántom az érzéseimmel… Amikor megláttam a szikrázó tüzet a szemében, teljesen összezavarodtam… szívem még hevesebben vert… Ez eddig SOSE fordult elő velem… Mégis mire számíthatok mellettük a jövőben? Félek, ha így folytatom tovább, egyszer tényleg kiugrik majd a szívem a helyéről… Kopogás hallatszott…
- Akiko-sama, minden rendben? – hallatszott egy kisegér-hang.
- Persze. Csak egy kicsit felfrissítem magam – szóltam vissza.
Visszamentem a szobába, ahol a fiúk már nagyon belelendültek a beszélgetésbe. Úgy gondoltam nem zavarom őket, amikor meghallottam valami érdekeset.
- Mondd csak, annak a lánynak van valakije?
- Mármint udvarlója? Nem, nincsen.
- Értem. És szerinted lehet nála esélyem.
- Azt én nem tudhatom… Viszont egy dolgot jobb, ha tudsz!
- Mégis mit?
- Ha harcba szállsz érte, van egy ellenfeled!
- Mégis ki?
 - Én…

Egy baleset ~

Nem sokkal később Kaname visszajött a pohár vízzel, majd megállt mögöttem. Vártunk... reméltük, hogy a fiú hamarosan magához tért... Teltek a percek, az órák... A Nap már lenyugvóban volt, amikor a fiú egyszer csak nyöszörögni kezdett. Felálltam a székből, és fölé hajoltam. Lassan, szaporán pislogva nyitotta ki a szemét... Sötét, mélykék szempár meredt rám.
 - Mégis hol... - kérdezte, és megpróbált felülni.
Gyorsan visszafektettem a párnára.
 - Pihenj, ne erőltesd meg magad. Mondd csak, mi a neved?
 - A nevem? - kapott a fejéhez - Ne-nem emlékszem...
 - És azt tudod, hogy kerültél a sakura alá?
 - Azt hiszem... valami rémlik... mintha valami elől menekültem volna...
 - Talán üldözött valaki? - kérdeztem aggódva.
 - Nem... úgy emlékszem egy érzés elől menekültem...
 - Értem... Hozzak neked valamit?
 - Egy fájdalomcsillapítót... nagyon hasogat a fejem - fogta két keze közé fájdalmasan fejét.
 - Máris hozom - indult az ajtó felé Kaname.
Kiment, én pedig felültem az ágy szélére. Egy vizes-borogatást tettem a fiú fejére.
 - Mondd csak, az az alak.. az mégis ki? - kérdezte.
 - Ő a komornyikom...
 - Akkor te valami gazdag kisasszony vagy?
 - Úgy is mondhatjuk...
 - Mondd csak, ki vagy te?
 - A nevem Akiko... Akiko Takeshi.
 - EH? Úgy mint a Takeshi Internacionális Vállalat?
 - Igen. A vezérigazgató az apám...
 - El kell innen mennem - akart kiugrani az ágyból.
 - Nem mehetsz! Nem vagy olyan állapotban - nyomtam vissza az ágyba.
 . De muszáj mennem. Nem találkozhatok az apáddal. Úgy érzem nem szabad - vetődött rám, és leterített a földre.
Egy puffanással terültünk el a szőnyegen. Tehetetlenül feküdtem a fiú alatt... Szeme tűzben égett, akár csak teste... Pár kósza tincs az arcába hullott... Zihált... láza volt... Nem gondolkozott tisztán... Ekkor pedig kinyílt az ajtó...