Az ajtó kinyílt és Kaname lépett be rajta… Minden bizonnyal félreértette a szeme elé táruló jelenetet, mivel hallottam, hogy a gyógyszeres doboz és a pohár víz a földön landol. Hatalmas csörömpölés rázta meg az eddig néma házat. A hangok ereje sokszorosára növekedett a márványpadlón. Az üveg szilánkjai és tartalma szerte szétszóródott a szobában. Haragos, dübörgő léptek közeledtek felénk. Kaname-ban féktelen harag munkálkodott. Megállt, majd egy erőteljes mozdulattal lerántotta rólam a fiút és a szoba másik felébe hajította. Elképesztő milyen ereje van… Leguggolt mellém és felém nyújtotta a kezét.
- Akiko-sama jól érzi magát? Nem esett baja? – kérdezte ijedt hangon, szemében őszinte aggodalommal.
Elfogadtam kezét, ő egyetlen könnyed mozdulattal talpra állított. Mintha csak egy tollpihe lennék, úgy segítette fel. Idő közben a fiú is feltápászkodott. Egyenesen nekünk szegezte a tekintetét.
- Ne aggódj, nem történt semmi baj. Mindössze annyi történt, hogy ez a fiú nincs teljesen öntudatában a láz miatt Távozni akart, én pedig próbáltam megállítani. Mint kiderült, ő van erőfölényben – kuncogtam halkan.
- Sajnálom, de még így sem értem, mégis hogyan kerültek ebbe az eléggé félre érthető pozitúrába – nézett a fiúra és szemei szikrákat szórtak.
- Ez igazán egyszerű. Miközben ő próbált kiugrani az ágyból, én próbált őt visszafektetni. Ő egy lendülettel megpróbált elugrani mellettem, de maikor én elvesztettem az egyensúlyom, megpróbált elkapni… azonban nem járt sikerrel, így mind a ketten a földre kerültünk. Mielőtt még felocsúdhattunk volna, az ajtó kinyílt.
- Értem. Akkor azt hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel a fiatalúr felé – fordult a fiú felé.
Ő valamelyest dühösen, de részben bocsánatkérő tekintettel figyelt minket. Ha belegondol, bizonyára Ő is ugyan azokat a következtetések vonta volna le a helyzetből, mint Kaname. Kezet ráztak, majd beszélgetni kezdtek. Én csendben kimentem a szobából a fürdőbe, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam. Amint beértem, magamra zártam az ajtót. Egy kicsit egyedül kellett lennem… Emiatt a fiú miatt teljesen összezavarodtam… Miközben ajkaink csak pár milliméterre voltak egymástól és a másik leheletét bőrünkön éreztük, valamit láttam megcsillanni a fiú szemében. Annyira hevesen vert a szívem, attól féltem kiugrik a helyéről... De amikor Kaname hirtelen benyitott, úgy éreztem megbántom az érzéseimmel… Amikor megláttam a szikrázó tüzet a szemében, teljesen összezavarodtam… szívem még hevesebben vert… Ez eddig SOSE fordult elő velem… Mégis mire számíthatok mellettük a jövőben? Félek, ha így folytatom tovább, egyszer tényleg kiugrik majd a szívem a helyéről… Kopogás hallatszott…
- Akiko-sama, minden rendben? – hallatszott egy kisegér-hang.
- Persze. Csak egy kicsit felfrissítem magam – szóltam vissza.
Visszamentem a szobába, ahol a fiúk már nagyon belelendültek a beszélgetésbe. Úgy gondoltam nem zavarom őket, amikor meghallottam valami érdekeset.
- Mondd csak, annak a lánynak van valakije?
- Mármint udvarlója? Nem, nincsen.
- Értem. És szerinted lehet nála esélyem.
- Azt én nem tudhatom… Viszont egy dolgot jobb, ha tudsz!
- Mégis mit?
- Ha harcba szállsz érte, van egy ellenfeled!
- Mégis ki?
- Én…
